Katonai missziók
NATO: több mint 120 egészségügyi ellenőrt képeztek már ki Magyarországon
Már több mint százhúsz NATO egészségügyi ellenőrt képeztek ki Magyarországon. Az ő feladatuk megvizsgálni, hogy a katonai missziókba küldött nemzeti egészségügyi intézmények, tábori kórházak megfelelnek-e a szükséges követelményeknek.
2013.02.22 08:21MTIAz Észak-atlanti Tanács 2009 októberében akkreditálta a budapesti NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központot (NATO KEKK). A központ szakmai programjával támogatja a NATO katona-egészségügyi célkitűzéseinek megvalósítását és a szervezet egészségügyi transzformációját.
Ezen a héten hetedik alkalommal rendezték meg a NATO KEKK egészségügyi ellenőrzés (NATO MEDEVAL) tanfolyamát. Most kilenc országból összesen húszan vettek részt az ötnapos budapesti tanfolyamon, hogy elsajátítsák, hogyan kell a NATO szabványainak megfelelően ellenőrizni a missziókba küldött különböző tábori egészségügyi egységek alkalmasságát.
Mint Fazekas László, orvos ezredes, a NATO KEKK kiképzési osztályvezetője kifejtette: a hét elméleti felkészítéssel indult, majd a kurzus negyedik napján csütörtökön a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Tünde utcában található Egészségügyi Felkészítő és Továbbképző Központjában, szimulált környezetben - a legmagasabb egészségügyi ellátást biztosító - tábori egészségügyi egység fogászati, sebészeti és sebesült-kiürítést szervező gyakorlaton kellett helytállniuk.
A kurzus végén a résztvevők - akik valamennyien katona-egészségügyi területen dolgoznak - egy oklevelet kapnak, amellyel igazolhatják, hogy elvégezték ezt a NATO, valamint a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet és a Semmelweis Egyetem által is akkreditált tanfolyamot, s megszerzik a NATO egészségügyi-ellenőri képesítést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06