A feladatok ellátása érdekében
Klik: a tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok
A tanév végéig biztosan taníthatnak a nyugdíjas tanárok.
2013.02.27 12:20MTIA Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) közleményében azt írta: a tanév biztonságos befejezése és az intézményi alapfeladatok ellátása érdekében, összhangban a kormányhatározattal, valamint a pedagógus-szakszervezetekkel kötött megállapodásnak megfelelően született a döntés.
Az eddigi adatok szerint több mint 3700 közalkalmazottat érint a vonatkozó rendelkezés a Klik állományában, közülük 830 kérte a továbbfoglalkoztatását, amelynek engedélyezéséről a kormány dönt.
A Klik felidézte, a kormány közszolgálati nyugdíjpolitikájából adódóan született az a döntés, hogy minden, a közszférában dolgozónak, aki a nyugdíj mellett más jogviszony szerinti illetményben is részesül, döntenie kell: a nyugdíját vagy másik jövedelmét választja.
Ezt a társadalombiztosítási ellátásról szóló törvény írja elő 2013. július 1-jétől, s a kormányzati döntés az állami alkalmazott pedagógusok körét, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ öregségi nyugdíjkorhatárt elérő munkatársait is érinti. A nyugdíjas vagy nyugdíjba vonuló pedagógusok számára a kormány lehetővé teszi, hogy egyedi engedéllyel tovább dolgozhassanak azokon a területeken, ahol másképp nem lehet megfelelő szakos tanárt biztosítani.
Ennek érdekében a nyugdíjas, illetve az idén a közoktatás területén nyugdíjkort elérő közalkalmazottakat a központ tájékoztatta a jogszabályi változásokról, s begyűjti, feldolgozza és az ágazati miniszteren keresztül továbbítja a kormánynak a továbbfoglalkoztatásra irányuló, szakmailag indokolt kérelmeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


