Akár szeptembertől
A Klik egységes cafeteriarendszert javasol a pedagógusoknak
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) arra tett javaslatot a kormánynak, hogy egységes cafeteriarendszer legyen érvényes a pedagógusok számára, akár már a szeptemberi tanévkezdéstől, akár jövő januártól.
2013.02.21 16:59MTIMarekné Pintér Aranka, a Klik vezetője kiemelte: az intézmények állami fenntartásba vételével egy folyamatba lépett be a központ. A kormány döntésétől függ, hogy akik ebben a tanévben eddig kaptak cafeteriát, a jövőben is kapják-e ezt a juttatást és milyen formában, illetve akiknek nem járt, azok mire számíthatnak.
A döntés a közeljövőben várható - jelezte. Kitért arra is, hogy a cafeteriajuttatásokról - étkezési utalványról, üdülési lehetőségről, SZÉP-kártyáról, nyugdíjpénztárról - azok a dolgozók, akik ebben a tanévben is kaphatnak, márciusban nyilatkoznak. Választásuk alapján ezeket a juttatásokat visszamenőleg saját ütemezésük szerint kapják meg. Hozzátette: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ felmérte, hogy 2012-ben a pedagógusok milyen mértékű cafeteriajuttatást kaptak a korábbi fenntartó önkormányzattól.
Az adatszolgáltató 108 345 közalkalmazott 57 százaléka részesült valamilyen cafeteriajuttatásban, ezek ötezer forinttól 400 ezer forintig terjedő összegek voltak. Összesen 5,2 milliárd forintot fordítottak választott béren kívüli juttatásra tavaly az önkormányzatok.
Az oktatási államtitkárság korábban azt közölte: a kormány határozott szándéka, hogy a fenntartóváltás következtében egyetlen pedagógusnak se csökkenjen a jövedelme.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06