Ellátatlan gyerek nem marad
A Klik újabb megszűnt iskola diákjairól gondoskodik
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) helyezi el állami intézményben azokat az érettségi előtt álló diákokat, akiknek megszűnt az alapítványi iskolájuk Solton.
2013.02.11 16:05MTIA közleményben felidézték, hogy a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal visszavonta a Solton működő Euroszféra Magángimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola működési engedélyét, mivel a fenntartó alapítvány az intézményt nem működtette, székhelyén és telephelyén oktatás nem folyt. A hivatal a szülőktől érkezett közérdekű bejelentés nyomán kezdett vizsgálatot - jelezték.
A központ hozzátette: a Klik elnöke úgy döntött, hogy az alapítványi iskola diákjai a kalocsai Szent István Gimnázium (SZIG) diákjaiként folytathatják tanulmányaikat, de helyileg ugyanott, Solton tanulhatnak, ahol eddig. Így az átvétel nem zökkenti ki őket tanulmányaikból, s az érettségire történő felkészülésből, érettségizni a befogadó intézményben fognak - zárul a közlemény.
Az intézményfenntartó központ múlt kedden tudatta az MTI-vel, hogy gondoskodik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) XII. kerületi gyakorlóiskolája középiskolás diákjainak elhelyezéséről. Az ELTE szenátusa ugyanis múlt hétfőn a XII. kerületi ELTE Gyakorló Általános és Középiskola középiskolai részének megszüntetéséről döntött. A Klik akkor azt közölte: a középiskolás diákok elhelyezéséről az állami rendszerben működő - elsősorban kerületi intézményekben - iskolákban gondoskodik, és biztosítja a szülőket arról, hogy ellátatlan gyerek nem marad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06