Elítélő módon beszélt tanítványairól
A Klik elnöke elbocsátotta az érpataki videón szereplő tanárt
Azonnali hatállyal, rendkívüli felmentéssel megszüntette a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke annak a konyári tanárnak a közalkalmazotti munkaviszonyát, aki Érpatakon egy gyűlésen, nagy nyilvánosság előtt elítélő módon beszélt tanítványairól és a munkahelyén tapasztaltakról.
2013.02.07 19:53MTIA közlemény szerint a történelem szakos, cigány népismeretet is tanító fiatalember tanárhoz méltatlan viselkedéséről az internetre is felkerült egy videofelvétel, munkáltatója onnan értesült az esetről.
Az ügyet azonnal kivizsgáltatta a fenntartó, a tanárt is meghallgatták, aki elismerte, hogy ő szerepel az említett videofelvételen, az ott elhangzott véleményét magáénak vallja és fenntartja.
A Klik kiemelte: a köznevelési törvény értelmében a pedagógusnak az oktató-nevelő munkán túlmenően kötelessége, hogy a gyermekek, a tanulók és a szülők, valamint a munkatársak emberi méltóságát és jogait maradéktalanul tiszteletben tartsa és a hivatásához méltó magatartást tanúsítson.
A Hajdú-Bihar megyei Konyár általános iskolájában tavaly október óta részmunkaidőben dolgozó tanár a kijelentéseivel megsértette e törvényi rendelkezéseket, a pedagógusi titoktartást, a tanulók és szüleik emberi méltóságát, ezért viselkedése nem egyeztethető össze a pedagógusi munkakörrel - tették hozzá a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


