Évértékelő
Párbeszéd Magyarországért: a miniszterelnök semmilyen konkrét megoldási javaslatot nem tett
A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a miniszterelnök pénteki évértékelő beszédében semmilyen konkrét megoldási javaslatot nem tett az ország és az emberek problémáinak megoldására, csupán egy homályos víziót vázolt fel egy évtizedekkel későbbi jövőről.
2013.02.22 18:14MTIJávor Benedek a szervezet egyik társelnöke az MTI-nek azt mondta, hogy érdeklődéssel hallgatták a kormányfő beszédét, de az még érdekesebb lett volna”, ha mond is valamit a Magyarország helyzetéről és arról, hogy milyen megoldási javaslatai vannak az ország és az emberek problémáira.
A független képviselő félőnek nevezte, hogy a kormánynak és a kormányfőnek nincsenek elképzelései arról, hogy hogyan lehet úrrá lenni a gondokon. A beszéd azt sugallja, nem tudják, hogy mit akarnak kezdeni a 2013-ban várhatóan három százalékot meghaladó államháztartási hiánnyal vagy hogyan akarják valódi növekedési pályára állítani a katasztrofális gazdaságpolitikájuk eredményeképpen recesszióba süllyedt gazdaságot – közölte.
Orbán Viktor beszédében gyakorlatilag csak a múltról anekdotázgatott, miközben valamiféle homályos víziót” vázolt fel arról, hogy az országnak hogyan kellene kinéznie néhány évtized múlva – tette hozzá. Jávor Benedek azt mondta, aggasztónak tartják a miniszterelnök valóságérzékelésének teljes hiányát”, mert a mostani kormányzati intézkedések éppen az általa lefestett jövőkép ellenkezőjét eredményezik.
A kormányfő tudásalapú társadalomról beszél, miközben szétverik a felsőoktatást, energetikai függetlenséget emleget, miközben arról éppen a moszkvai útján mondott le, és kultúrnemzetet vizionál, miközben Fekete György nívójára silányítják a kultúrpolitikát – jelentette ki. Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor a saját álomvilágába menekült a valóság elől”, amire már nem is hajlandó reagálni – összegezte véleményét.
Kapcsolódó írások:
- LMP: Orbán Viktor képzelt világban él
- MSZP: Magyarország jobb beszédet és jobb kormányzást érdemelne
- Jobbik: Orbán nem kínál megoldást az emberek napi gondjaira
- KDNP: a kormányfő egy erős, stabil ország képét vázolta fel
- DK: Orbán beszédéből kimaradtak a valós tények
- Orbán: Magyarország jobban teljesít, mint korábban
- Orbán: 2010-ben új időszámítás kezdődött
- Orbán: az idén is három százalék alatt lesz a hiány
- Balog: Magyarországot őrizni kell és meg kell újítani
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06