Önállóságra vágyik az egyik fél
Népszavazás lesz vasárnap egy Fejér megyei település kettéválásáról
Népszavazást tartanak vasárnap Óbarok községben, mert Nagyegyháza településrész szeretne önálló önkormányzatot alakítani.
2013.02.21 18:58MTIMajoros Ildikó, a Mányi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője elmondta, hogy a Fejér megyei településen 670 választópolgár szavazhat 6-tól 19 óráig. A helyi népszavazás akkor érvényes, ha a választópolgárok több mint fele szavazott, és akkor eredményes, ha a szavazóknak több mint a fele a kérdésre azonos választ adott.
A nagyegyházai településrész leválását előkészítő bizottság vezetője, Kolozsvári Mihály az MTI érdeklődésére elmondta: szeretnék visszakapni a Nagyegyháza nevet. Hozzátette, hogy a 2010-es választások óta a településrésznek nincs képviselete az önkormányzatnál, és a kötelező feladatok ellátásán túl semmiféle fejlesztés nem történt a településrészen.
Megjegyezte, hogy egy januárban életbe lépett törvényváltozás miatt mindkét településrész lakói szavazhatnak, ami nagyban csökkenti a leválást biztosító többségi igenek valószínűségét. Borbíró Mihály független polgármester hangsúlyozta, a kezdetek óta nem támogatja sem ő, sem a képviselő-testület Nagyegyháza elszakadását.
Ennek okaként említette, hogy az előkészítő bizottság területi és vagyoni jellegű követelései meghaladják a szerintük arányos mértékűt. A bizottsági elnök kijelentéseire reagálva elmondta: van képviselete Nagyegyházának, mert a külsős alpolgármester a településrészen lakik, másrészt az utóbbi években jóval több fejlesztés valósult meg Nagyegyházán, mint Óbarokon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


