Az észak-bulgáriai Belenében építenék meg
Népszavazás Bulgáriában egy új atomerőmű építéséről
Népszavazás kezdődött vasárnap Bulgáriában egy új atomerőmű építéséről.
2013.01.27 09:24MTIA népszavazáson azt a kérdést teszik fel: Egyetért-e Ön azzal, hogy Bulgária fejlessze az atomenergiát egy új erőmű építésével?
Ez az első népszavazás Bulgária rendszerváltozás utáni történetében. A balkáni ország második atomerőművét, amely két orosz reaktorral működne, a román határ közelében fekvő észak-bulgáriai Belenében építenék meg, igaz, a lakossághoz intézendő kérdés közvetlenül nem erre a projektre vonatkozik. A népszavazás kiírásához szükséges több mint félmillió aláírást összegyűjtő ellenzéki szocialisták szerint a belenei projekt említése nélkül értelmetlen az állampolgárok véleményének kikérése.
Az építésben érdekelt Oroszország - a 2005-ben meghirdetett tendert az Atomsztrojekszport nyerte - egymilliárd eurós kártérítést követel Bulgáriától az egyik, már elkészült 1000 megawattos reaktorért. A bolgár kormányzó jobbközép GERB párt márciusban - a magas költségekre hivatkozva - leállította az atomerőmű-építést, de az ellenzéki szocialisták támogatják, és a referendumot egyfajta kormány elleni bizalmi szavazásnak tekintik.
A népszavazás akkor lesz érvényes, ha legalább annyian vesznek részt rajta, mint a legutóbbi parlamenti választáson. Miután a 2009 júniusi választáson 4 millió 250 ezren járultak az urnákhoz, legalább ekkora - csaknem 70 százalékos - részvételre van szükség a népszavazáson.
Elemzők szerint ilyen sokan nem fognak elmenni, ezért el fog bukni a népszavazás. Egy októberi felmérés szerint a bolgárok 38 százaléka helyesli, 28 százaléka ellenzi a belenei atomerőmű megépítését. Közvélemény-kutatások szerint legfeljebb 1,5-2 millió ember fog szavazni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


