Az egész családtól megvonná
Vona: népszavazást a súlyos bűncselekményt elkövetők segélyének megvonásáról!
A Jobbik a jövő héten népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy ha valaki súlyos erőszakos bűncselekményt követ el, akkor vonják meg tőle és egész családjától a segélyeket.
2013.01.26 17:32MTITöbbek között ezt jelentette be Vona Gábor, a Jobbik elnöke évértékelő beszédében szombaton Budapesten. Az ellenzéki politikus - akinek több mint egyórás beszédét a 2500 meghívott több mint 20 alkalommal szakította meg tapssal - úgy fogalmazott: a cigányság és a magyarság együttélése válságban van. Felháborítónak nevezte, hogy azok követik el a "kirívóan közösségellenes cselekedeteket, akiket a közösség tart el verejtékével".
Kijelentette: "ha gyilkolsz, ha erőszakoskodsz, akkor az egész pereputtynak ugrott a segély apukám, ha cigány vagy, ha magyar". Vona Gábor beszélt arról is: a magyar termőföld védelme érdekében "elementáris erejű népi ellenállás kell", és ehhez a Jobbik önmagában kevés. Éppen ezért létre kell hozni a Nemzeti Földvédő Kerekasztalt, amelyben Vona Gábor "kulcsszerepet" szán Ángyán József fideszes politikusnak, volt vidékfejlesztési államtitkárnak, aki "felé a Jobbik nevében baráti jobbot nyújt".
Szerinte "vis maior" helyzet van, ezért felszólította Ángyán Józsefet, hogy "vállalja fel a történelmi felelősséget", és segítsen egyesíteni mindenkit, aki hajlandó tenni a magyar föld védelméért. Bejelentette azt is: a nemzeti oldalnak szüksége lenne egy erős értelmiségre, de a magyar értelmiség "a pártok szirénhangjának behódolva történelmi árulást követett el". Ezért életre hívja a Magyar Tavasz Mozgalmat, amely a "fiatal magyar értelmiség világszövetsége", és amelybe minden diplomás vagy diploma előtt álló fiatalt vár, aki "felelősséget érez a hazája iránt".
Úgy fogalmazott: adni kell a fiataloknak lehetőséget, hogy az ország segítésére "felsorakozzanak". Szerinte a mozgalomhoz csatlakozó fiataloknak - éljenek bárhol - tudniuk kell, hogy Magyarország bajban van, és szüksége van rájuk. Ezért "végezzék a dolgukat, de készüljenek, hogy amikor eljön az idő, kiszellőztethessék a liberalizmus rothadó bűzét". Vona Gábor szerint jelenleg az a legnagyobb probléma Magyarországon, hogy a gazdaság nem termel elég pénzt az állam vállalt feladatainak teljesítésére.
Éppen ezért szerinte olyan gazdasági fordulatra van szükség, amely kellő számú tisztességes munkahelyet teremt, lehetőséget ad a vállalkozásoknak, és így kellő mennyiségű forrást termel az állam számára a feladatai ellátására.
A Jobbik elnöke ismertette pártja programját a gazdasági fordulat elérése érdekében. A Hét vezér terv hét nagy projektet takar, amelyre a Jobbik az új programját építi.
Ezek között szerepel a magyar feldolgozó- és élelmiszeripar fellendítése, amelyben "óriási munkaerő- és exportpotenciál rejlik"; egy nemzetközi gyógyturisztikai központ létrehozása, amellyel az országba lehet csalogatni a gyógyulni vágyó nemzetközi keresletet; vízgazdálkodási terv és egy Duna-Tisza csatorna megépítése az agrárium fellendítésére; ásványkincs-stratégia a bányászat és erre épülő ipar újraindítására; energetikai terv az atomenergia, valamint a geotermikus energia helyi felhasználására; országos otthonteremtési program az építőipar és otthonhoz jutás segítésére; valamint egy infokommunikációs terv az "erős magyar szürkeállomány itthon tartásával".
A külpolitikában Vona Gábor egy "nagyon szoros" lengyel-magyar-horvát tengely létrehozását, valamint a külkereskedelemben az egyoldalú német függés helyett az orosz és a török kapcsolatok erősítését sürgette. Szerinte a kormány a legnehezebb sorsú devizahiteleseket magukra hagyta, ezért a Jobbik 2013-ban mindent meg fog tenni ezeknek a családoknak a megsegítése érdekében.
Így a parlamenten kívül támogatni fogja a "jogi civil kezdeményezéseket", valamint segíteni fogja "az igazságtalan kilakoltatások ellen szerveződő csoportokat". 2012-ről szólva elmondta: nem válság zajlik a világban, hanem "ez maga a bukás, az agónia, a végjáték: a globális kapitalizmusnak és vele együtt a liberális demokráciának vége". Vona Gábor élesen bírálta a kormányt és a "három részre szakadt szocialistákat" is. Úgy fogalmazott: 22 évük volt bizonyítaniuk, és bizonyítottak is. "A teljesítményük alapján már réges-régen el kellett volna takarodniuk" - tette hozzá.
A Jobbik elnöke beszédében többször is egymás után hivatkozott Árpádra, Szent Lászlóra, Széchenyi Istvánra és Horthy Miklósra, akiknek a teljesítményét "össze sem lehet hasonlítani" az elmúlt 22 év politikai elitjének teljesítményével, ezért szerinte "a 89-es politikai garnitúrának minél hamarabb mennie kell az ország éléről".
A 2012-ben a Jobbikból kizárt vagy kilépett politikusokkal kapcsolatban Vona Gábor kijelentette: a 2010-es választásokat követő "belépési hullám után el kellett jönnie a letisztulási folyamatnak". Hangsúlyozta: nem hajlandó a Jobbik "kezdeti útjáról letérni és hagyni a pártot erről az útról letéríteni", szerinte ez a konfliktus gyökere, de a Jobbik "ellenállva a kísérleteknek az maradt, ami volt".
Úgy fogalmazott: "nem mondtam soha, hogy koalícióra lépünk a Fidesszel, sem azt, hogy a Jobbik náci párt lesz. Radikális, nemzeti párt vagyunk és a Szent Koronát szolgáljuk". A rendezvényen Vona Gábor beszéde előtt kulturális programok, utána pedig az Ossian együttes koncertje szórakoztatta a résztvevőket. Az eseményen Gyöngyösi Márton köszöntötte a diplomáciai testületek képviselőit.
A frakcióvezető-helyettest - aki novemberben a parlamentben annak felmérését szorgalmazta, hogy hány olyan zsidó származású ember van az Országgyűlésben és a kormányban, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent - vastaps köszöntötte színpadra lépésekor. A rendezvényen először adták át a Jobbik pártalapítványa által alapított Pongrátz Gergely Érdemkeresztet, amelyet Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Kurultáj főszervezője kapott meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06