Szembenézett a betegséggel
Erdő Péter szerint XVI. Benedek példát mutatott
Erdő Péter bíboros, prímás szerint XVI. Benedek pápa példát mutatott és emberi nagyságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy szembenézett a betegséggel, és ennek nyomán hétfőn a Vatikánban bejelentette, hogy február 28-án lemond tisztségéről.
2013.02.11 18:39MTIAz esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában tartott szentmisén kifejtette: a pápa, "aki éppen a betegek világnapját választotta arra, hogy közölje az egyházzal és a világgal lemondását, szembenézett a betegséggel, és az egyház iránti szeretetből" hozta meg döntését.
Erdő Péter arról is beszélt: egy érett, felnőtt ember képes szembenézni az öregséggel, a betegséggel és a halállal, nem pedig elfelejteni próbálja.
A bíboros hétfőn körlevéllel fordult az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye híveihez és papjaihoz. Ebben azt írta, hálát adnak az isteni gondviselésnek mindazokért a kegyelmekért és ajándékokért, amelyekben XVI. Benedek pápa apostoli szolgálata által az egyházat és az emberiséget részesítette. "Különös szeretettel emlékezünk vissza Egyházunk és Hazánk iránti nagylelkű jóindulatára, melynek egyik kiemelkedő jele volt szentéletű vértanúink boldoggá avatása" - tette hozzá. A rendelkezés szerint a körlevelet a főegyházmegyében február 28-ig minden vasárnapi misén felolvassák.
A katolikus egyházfő lemondási szándékát latin nyelven jelentette be hétfőn a konzisztóriumon, a bíborosi kollégium ülésén. Elmondta: Isten előtt többször is lelkiismereti önvizsgálatot tartott, és megbizonyosodott arról, hogy előrehaladott kora miatt már nincs elég ereje megfelelő módon gyakorolni a pápai hivatást. Federico Lombardi, a Szentszék szóvivője később reményét fejezte ki, hogy március végéig megválasztják az új pápát.
Kapcsolódó írások:
- Az amerikai püspöki konferencia elnöke kifejezte a hívők háláját a pápának
- A Szent Péter téren a hívők meglepetéssel fogadták XVI. Benedek bejelentését
- A pápaválasztás a római katolikus egyházban
- Erdő Péter bíboros körlevelet adott ki egyházmegyéjében
- XVI. Benedek: a pápai feladatok ellátására a lélek és a test erejére is szükség van
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


