Önkormányzati vezetők
Kompenzációt kérnek a rezsicsökkentés miatt
Kompenzációt szeretnének a megyei jogú városok vezetői a tervezett újabb rezsicsökkentés miatt - mondta a fideszes Németh Szilárd.
2013.02.06 07:59MTIA Fidesz elnökségének javaslata szerint tavasszal tíz százalékkal csökkenne a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja.
Németh Szilárd, aki az eddig megvalósult rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoportot vezeti, ezzel összefüggésben elmondta: a tervezett további rezsicsökkentés miatt kisebb vita bontakozott ki, ugyanis elsősorban a megyei jogú városok vezetői féltik az önkormányzati - főképp a kommunális szolgáltatást végző - cégeik nyereségét, üzleti tervét. Ezért a díjak mérséklése esetén mindenképpen kompenzációt szeretnének. Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd úgy fogalmazott, "minden szóba kerülhet".
Jelezte, a gyulai frakcióülésnek a legjelentősebb témája a további rezsicsökkentés, amelyet szerdán utolsó napirendi pontként tárgyalnak meg a kormánypárti képviselők. Különböző álláspontok ütköznek majd, de azért tanácskozik a képviselőcsoport, hogy mindenki megelégedésére határozhassanak a rezsiköltségek újabb mérsékléséről - tette hozzá.
A politikus elmondta azt is, hogy a nap folyamán beszámol a frakciónak az általa vezetett munkacsoport tevékenységéről. "A gáz-, a villamosenergia- és a távhőárak minden magyar háztartásban tíz százalékkal csökkentek" - jelentette ki.
Németh Szilárd végül megjegyezte: fel fogja vetni azt is, hogy a további rezsicsökkentés a kéményseprési díjakra szintén kiterjedjen.
Kapcsolódó írások:
- A rezsicsökkentés az évszázad átverése?
- Több mint 1400 hívás érkezett a rezsicsökkentéssel kapcsolatban
- A rezsicsökkentés miatt bírósághoz fordultak az energetikai cégek
- A Fidesz üdvözli a kormány rezsicsökkentéssel kapcsolatos újabb terveit
- Rezsicsökkentés: pont a legszegényebbeket nem érinti az MSZP szerint
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


