Legalábbis az MSZP szerint
A rezsicsökkentés az évszázad átverése?
Az MSZP szóvivője szerint a rezsicsökkentés csak a kormányzati sikerpropaganda része, valójában pedig az évszázad átverése. Török Zsolt erről a Fidesz frakcióvezetőjének keddi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva beszélt Budapesten.
2013.02.05 15:50MTIRogán Antal a Fidesz és a KDNP évadnyitó frakcióülését megelőzően jelentette be, hogy a Fidesz elnöksége azt javasolja: tavasszal tíz százalékkal csökkenjen a víz-, a csatorna- és a szemétszállítási díj. Emellett azt is szeretnék, hogy a kormány készítsen tanulmányokat arról, lehet-e folytatni az áram-, gáz- és távhőárcsökkentést a követező fűtési szezonban.
Török Zsolt keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a korábban bejelentett tízszázalékos rezsidíjcsökkentés a valóságban nem éri el a tíz százalékot. Hozzátette: az áram világkereskedelmi ára az elmúlt hónapokban húsz-huszonöt százalékkal csökkent, de ennek csak fele érvényesült az árakban, a többit "lenyelik a szolgáltatók". Az MSZP szerint a kormány tervei újra a gazdagabbaknak kedveznének jobban a szegényebbek helyett, hiszen aki többet fogyaszt, annak nagyobb megtakarítást jelent az árcsökkentés.
Emlékeztetett arra is: szintén az elmúlt hónapokban több önkormányzatnál is húsz-harminc százalékkal emelték a szemétszállítási díjat - vagyis az ellenzéki politikus szerint a most bejelentett csökkentés megvalósításával csak a korábbi megszorítások egy részét törölnék el. Török Zsolt szerint ez a gyakorlat a "Kádár-rendszer utolsó éveit idézi."
Kérdésre válaszolva az MSZP szóvivője reagált Rogán Antal azon bejelentésére is, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntéseit messzemenően tiszteletben tartva terjeszti majd a parlament elé - az egyebek mellett az alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések több pontjának alkotmánybírósági megsemmisítése és az új választási eljárási szabályok miatt szükséges - alaptörvény-módosítási javaslatát a Fidesz-KDNP.
Török Zsolt felszólította a kormányt, hogy "ne trükközzenek" a választási regisztráció újbóli bevezetésével, emellett azt is kérik, hogy a kormány kezdjen társadalmi egyeztetést a pártok és civilek bevonásával a kérdésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


