Mintsem az ünneplésé
Bajnai: a köztársaság napja mára inkább csak az emlékezésé
Bajnai Gordon volt miniszterelnök szerint február elseje, a köztársaság napja 2010 óta egyre inkább válik emléknappá, mint ünnepnappá.
2013.02.01 11:21MTIA kétharmados rezsim alatt sérült a szabadság, mások mellett a sajtó szabadsága - értékelt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a politikus, a Haza és Haladás Egyesület elnöke.
Szerinte sérült a az egyenlőség elve is. "A kormány olyan választójogi rendszert erőltetett az országra, amely a hatalom mai birtokosainak kedvez, jogrendszerünk a kormánypárt aktuális érdekei szerint került átalakításra, az államigazgatás, de még a kultúra világában is csak azok maradhatnak pozícióban, akik lojálisak a rezsimhez, a közbeszerzéseket, nagyösszegű állami megrendeléseket a kormánypártok mögötti kiskirályok gazdasági érdekeltségei nyerhetik csak meg" - fogalmazott Bajnai Gordon.
Sérült a testvériség, mai kifejezéssel a szolidaritás elve is - folytatta, mondván: az egykulcsos adó felmondta a tehetősebbek és a közösség támogatására szorulók közötti szolidaritást, a magánnyugdíj-megtakarítások állami elkobzása pedig felrúgta a nemzedékek közötti szövetséget is.
"Az Orbán-rezsim még az alaptörvényünk első soraiból is törölte és hátrább sorolta a 'köztársaság' szót. 2014-ben ezért nemcsak kormány-, de korszakváltásra is szükség lesz, hogy Magyarország változást akaró polgárai egymással összefogva helyreállíthassák azt a politikai kultúrát, amely az egyenlő emberi méltóságot, a jogállamot és a hatalommegosztást tekinti a köztársaság alapjának" - zárul a volt kormányfő közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


