Az elkövetkező 2 évben
Bajnai: a minimálbér miatt 50 ezer munkahely szűnik meg
Bajnai Gordon szerint az elkövetkező két évben 50 ezer munkahely szűnik meg Magyarországon a minimálbért növelő adóterhek következtében.
2013.01.17 18:02MTIA Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választási mozgalom társalapítója csütörtökön Debrecenben, sajtótájékoztatón azt mondta, a Bajnai-kormány idején 98 ezer forint bruttó jövedelemből 75 ezer forint maradt a borítékban, ma az ugyanilyen összegű minimálbérből 64 ezer forint a nettó jövedelem.
A volt miniszterelnök szerint a vállalkozások számára drámaian megdrágították a minimálbért, aminek következményeként 50 ezer munkahely szűnik meg a következő két évben. Bajnai Gordon a sajtótájékoztatón és az azt követő fórumon sürgette a minimálbért terhelő adók csökkentését, az egykulcsos személyi jövedelemadó megszüntetését.
A Haza és Haladás Egyesület elnöke újságírói kérdésre cáfolta azt a sajtóértesülést, miszerint külön-külön alakítanak pártot az Együtt 2014 választási mozgalom alapítói. Az ellenkezője az igaz: szorosabbra vonják az együttműködést, a politikában való megjelenést.
Ezzel összefüggésben Bajnai Gordon bejelentette: február 9-én Budapesten a Millenáris parkban az Együtt 2014 három alapító szervezete közös szezonnyitó nagygyűlést tart, ahol támogatóikkal együtt értékelik az ország helyzetét, hogyan lehet leváltani a mostani rezsimet, s visszahozni a jó kormányzást a politikai ámokfutás helyett.
Bajnai Gordon - ugyancsak kérdésre válaszolva - műbalhénak, figyelemelterelő akciónak nevezte a kormánynak az IMF-hez való viszonyát. Megjegyezte, hogy az IMF-megállapodás híján Magyarországnak tavaly 130 milliárd forinttal több kamatot kellett fizetnie, mint tervezte, ez csaknem az éves felsőoktatási költségvetés. A volt kormányfőt az Aranybika szálló előtt néhány tüntető fogadta, míg a szállodában rendezett fórumon több százan vastapssal köszöntötték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


