Megteremtené a feltételeket az MSZP
Mesterházy: nyilvánossá kell tenni az ügynökaktákat
Az MSZP, ha kormányra kerül, megteremti a jogi feltételeit annak, hogy az ügynökakták nyilvánosak legyenek.
2013.01.30 17:41MTIMesterházy Attila, a szocialista párt elnöke közleményében azt írta: az MSZP elengedhetetlennek tartja, hogy - a szükséges szakmai és politikai egyeztetések, valamint a megfelelő civil kontroll megteremtése után - mindenki hozzáférhessen "a múltat terhelő" információkhoz. Az Együtt 2014 és a Haza és Haladás Alapítvány szerdán mutatta be javaslatát az állambiztonsági iratok nyilvánosságáról.
Kezdeményezik, hogy az egykori megfigyeltek nyilvánosságra hozhassák a róluk jelentő ügynökök kilétét, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál maradt iratokat pedig a titkosítások felülvizsgálata után az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába helyeznék át. A programot ismertető Bajnai Gordon azt mondta: az Együtt 2014 csak olyan politikai erőkkel köt szövetséget, amelyek vállalják a korszakváltáshoz szükséges garanciák megteremtését - így az ügynökügyek megnyugtató rendezését.
Hozzátette, az ellenzéki egyeztetések kezdetén ismertették ezt a feltételüket az MSZP-vel, a szocialisták pedig korábbi, erről szóló nyilatkozataikat tartalmazó válaszlevelet küldtek. Az Együtt 2014 szerint ezután az szükséges, hogy ha eljön a koalíciós tárgyalások ideje, az abban részt vevő szervezetek foglalják írásba az ügynökakták nyilvánosságra hozásának részleteit, és adjanak biztosítékot erre - közölte a volt kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


