Szerintük tragikus dolgokat hallgat el
Fidesz: Mesterházy újra külföldön próbálja lejáratni Magyarországot
A Fidesz szóvivője szerint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke ismét külföldön próbálja meg lejáratni Magyarországot, és valótlan állításokkal vezeti félre a külföldi közvéleményt.
2013.01.28 16:33MTISelmeczi Gabriella így kommentálta a szocialista pártelnöknek a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap európai kiadásának hétfői számában megjelent nyilatkozatát, amelyben Mesterházy Attila egyebek mellett azt mondta, a jogállam helyreállítása a legfontosabb Magyarországon.
A Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: míg a szocialisták külföldön úgy tüntetik fel magukat, mint akik a jogállamiság, az összefogás és a magyar gazdaság barátai, aközben "az eddigi kormányzásuk tragikus következményeiről mélyen hallgatnak". Selmeczi Gabriella szerint Mesterházy Attila interjújából is egyre világosabb, mit akar a baloldal valójában: újra a bankokat helyeznék a saját állampolgáraik elé, a külföldi tulajdonú vállalatokat pedig a magyar vállalkozások elé.
"A külföldi közvélemény előtt is mélyen hallgatnak arról, hogy a baloldal veszélyes gazdaságpolitikája miatt magyar emberek generációi adósodtak el, az államadósság elhatalmasodott, Magyarország példa nélküli szigorú túlzottdeficit-eljárás alá került" - kommentálta a lapinterjút a szóvivő. Hozzátette, a baloldal külföldön munkahelyekről és tisztességes fizetésről beszél, miközben "programjukban feketén-fehéren ott áll az ellenkezője: ők nem védenék meg a hazai vállalkozásokat, emelnék a társasági adót, csökkentenék a minimálbért, elvennék a családi adókedvezményt".
Selmeczi Gabriella közleményét azzal zárta, hogy a szocialisták külföldön összefogásról beszélnek, miközben Magyarországon "gyűlöletkampánnyal hergelik az embereket".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


