Növelnék az álláskeresési járadékot
Ellenzéki egyeztetés: felülvizsgálnák a munka törvénykönyvét
foglalkoztatáspolitikáról is megkezdődtek kedden az egyeztetések a baloldali ellenzéki pártok között. A résztvevők felülvizsgálnák a munka törvénykönyvét, és növelnék az álláskeresési járadékot.
2013.01.29 22:30MTIA megbeszélésen az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt mellett több más szervezet, így a Magyarországi Munkáspárt 2006 is képviseltette magát.
Álláspontjuk szerint a Fidesz kormányzása a termelő munkahelyek számának drasztikus csökkenését, a munkanélküliség növekedését, a kiskeresetűek reálbérének csökkenését okozta.
Az ellenzéki szervezetek egyetértenek abban, hogy felül kell vizsgálni a munka törvénykönyvét és a közszférát érintő jogszabályokat. Közleményük szerint a munkavállalói érdekképviseletek szerepének megerősítése az egyik legfontosabb céljuk.
Megállapodtak abban is, hogy erősíteni kell az állam felelősségét a fiatalok, a munkát kereső nők, az alulképzettek, a tartósan munkanélküliek, a nyugdíj előtt állók, a megváltozott munkaképességűek és a cigány munkavállalók elhelyezkedésének segítésében. Elengedhetetlennek tartják ezen kívül az álláskeresési járadék folyósítási idejének és összegének növelését.
Közös célként határozták meg a minimálbér reálértékének megőrzését, illetve hogy minden családban legyen legalább egy kereső. Szükségesnek ítélik a jelenlegi közmunkarendszer gyökeres átalakítását is - olvasható a közleményben, amely a gazdaság igényeihez jobban alkalmazkodó szakképzést irányoz elő.
A résztvevők emellett a járulékok átvállalásán túl bértámogatásokkal csökkentenék a munkaerőköltségeket a leszakadó régiókban.
A szocialista párt által kezdeményezett ellenzéki megbeszélések január elején indultak közjogi kérdések megtárgyalásával. Azóta gazdasági, oktatási, kül- és nemzetpolitikai kérdésekről is egyeztettek már. Az MSZP 19 témát javasolt a várhatóan március végéig tartó tárgyalássorozatra, amelyen az LMP és a 4K! nem vesz részt, míg az Együtt 2014 csak a közjogi tárgyú megbeszélésekre ment el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


