Átláthatóbb helyzet
Ellenzéki egyeztetés - a kormány felügyelete alá rendelnék az ügyészséget
Az igazságügy-miniszter felügyelete alá rendelnék a legfőbb ügyész tevékenységét az ellenzéki egyeztetésen részt vevő szervezetek.
2013.01.23 16:41MTIErről állapodtak meg szerdai megbeszélésükön az MSZP, az Együtt 2014, a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Emberek Magyarországért - Liberális Párt (SZEMA) és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői.
A közös álláspont szerint az ügyészség jelenleg burkolt politikai befolyás alatt áll, így átláthatóbb helyzetet eredményezne és növelné a számon kérhetőségét, ha a vádhatóságot a kormány alá rendelnék - érvelt a sajtótájékoztatón Avarkeszi Dezső, a DK elnökségi tagja.
Az Együtt 2014 delegációját vezető Bárándy Péter korábbi igazságügyi miniszter az MTI kérdésére azt mondta: a miniszternek az egyes büntetőügyekben nem lenne utasítási joga. Hozzátette: a javasolt változtatással - azzal, hogy tevékenységi körét a büntetőügyekre szűkítenék - az ügyészség jobban segíthetné a kormány büntetőpolitikájának érvényesülését, a legfőbb ügyészt pedig kivonnák a politikai szerepből, hiszen az ügyészi szervezettel és munkával kapcsolatos kérdésekre a parlamentben a szakminiszter válaszolna helyette.
Az ellenzéki szervezetek egyetértettek abban, hogy ha lehetőségük lesz, visszaállítják az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi hatáskörét, így annak lehetőségét, hogy bárki utólagos normakontrollt kezdeményezzen. Az alkotmánybírók jelölésébe bevonnák a szakmai szervezeteket, és kizárnák, hogy Ab-tag legyen, aki a megelőző négy évben kormánytag, állami vezető, országgyűlési képviselő vagy párt tisztségviselője volt. Javaslatuk alapján ismét a testület tagjai választanák meg a bíróság elnökét.
Megszüntetnék az Országos Bírósági Hivatalt és az ügyek áthelyezésének jelenlegi lehetőségét, és ismét hetven évben határoznák meg a bírói jogviszony felső korhatárát.
Megállapodtak abban is, hogy helyreállítanák a kisebbségi jogok és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának önállóságát, és újfent ombudsmanra bíznák az adatvédelmet.
A közjogi tárgyalásokon első ízben teljes jogúként tagként vett részt az Ungár Klára korábbi fideszes és SZDSZ-es képviselő vezette SZEMA, megfigyelőként Kuncze Gábor korábbi SZDSZ-elnök Szabadelvű Polgári Egyesülete, valamint a Centrum Párt. Megjelentek a Kalózpárt aktivistái is, akik azt kifogásolták, hogy nem döntöttek a csatlakozási kérelmükről, távozásukkor pedig egy Pártelitalkotmány helyett népi alkotmányozást! feliratú molinót feszítettek ki rövid időre a megbeszélés helyszínén, a budapesti Pallas páholy bejáratánál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


