Bayer-cikk
DK: a rasszizmus elleni fellépésben valósulhat meg az ellenzéki összefogás
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a rasszizmus, a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés elleni fellépés lehet a demokratikus ellenzék összefogásának legfontosabb eleme.
2013.01.11 14:51MTIErről Vadai Ágnes országgyűlési képviselő, a Gyurcsány Ferenc által vezetett párt alelnöke beszélt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus bírálta Orbán Viktor kormányfőt és Áder János köztársasági elnököt, amiért "némák maradtak" Bayer Zsolt cikkével kapcsolatban, míg Vivien Reading az Európai Bizottság igazságügyi kérdésekben illetékes alelnöke a publicisztikára reagálva elítélte a rasszizmust, és emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió polgárai miért is kaptak Nobel-békedíjat.
Bebizonyosodott, hogy nem elég egyszer szónokolni a kirekesztés ellen, hanem rendszeresen szót is kell emelni és tenni kell ellene - fejtette ki Vadai Ágnes, aláhúzva: pártja ezért kezdeményezett tüntetést január 13-ára a Fidesz fővárosi székháza elé. Tájékoztatása szerint az eseményen a DK mellett az MSZP, az LMP a Szema, a Szolidaritás, a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért, valamint a Lasso Drom szervezet képviselteti magát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


