Oszd meg, és uralkodj!
LMP: a kormányzat csak a diákok felháborodását akarja csillapítani
Az LMP szerint az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között létrejött hétfői részmegállapodás mutatja, hogy a kabinet az oszd meg és uralkodj politikáját követi.
2013.01.22 15:53MTIOsztolykán Ágnes országgyűlési képviselő, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság alelnökének szavai szerint a kormány a kiváltságos szereplőkkel ül tárgyalóasztalhoz, és a lassan adagolt engedményekkel csak a diákok felháborodását akarják csillapítani.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a HÖOK képviselő egy nyolc pontból álló egyezséget fogadott el, amely rögzíti, hogy azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékletében meghatározott, bejutáshoz szükséges ponthatárok az érintett szakokra 425 és 470 pont között mozognak. A megállapodás szerint a felek tudomásul veszik, hogy az Országgyűlés eltörölte a felülről tervezett keretszámok rendszerét, így a felsőoktatásban való részvétel a minőségi kritériumok teljesítésétől és az intézményi kapacitásoktól függ. Az aláírók kinyilvánították azt is, hogy az idén folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása, és ennek eredményeképpen bővüljenek a felsőoktatásra fordított források.
Osztolykán Ágnes erre reagálva azt írta, hogy az egyezség "homályosan megfogalmazott" pontjaiból továbbra sem látszik, hogy a kabinet hogyan teljesíti azt az ígéretét, amelyik szerint több mint 50 ezer hallgató tanulhat ingyen.
A képviselő kijelentette: a kormány az intézményekre akarja hárítani a felelősséget azzal, hogy a megállapodás szerint a hallgatók egyetemre kerülése az intézményi kapacitásoktól függ majd. A keretszámok helyett megállapított indokolatlanul magas ponthatárokkal a kormány továbbra is az ellen dolgozik, hogy a középiskolás diákok a felsőoktatásba kerüljenek - tette hozzá.
Felhívta a figyelmet, hogy az egyezmény rögzíti az ideiglenes mandátumú Felsőoktatási Kerekasztal létrehozását is. A politikus érthetetlennek nevezi, hogy a kabinet miért nem olyan kerekasztalt kezdeményez, ahová minden szereplő egyszerre ülhet le tárgyalni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06