Felsőoktatási átalakítások
HaHa: ne írják alá a részmegállapodást!
A Hallgatói Hálózat azt kéri az emberierőforrás-minisztertől és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vezetőjétől, hogy a részmegállapodást a tervezett formában ne írják alá hétfőn.
2013.01.21 12:44MTIA szervezet az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemelte: ragaszkodnak a diákok december 10-én elfogadott 6 pontjához, amely mellett az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF) tagjai is elkötelezték magukat. A hétfői aláírás előtt kiszivárgott dokumentum szerintük csak részeredményeket tartalmaz és kizárja az érintett szervezetek nagy részét a tárgyalásokból.
Azt írták, a részmegállapodás tervezete rögzíti, hogy a 6 pont részben teljesült, részben nem. Ez a részmegállapodás tehát rész-előrelépésnek tekinthető - fogalmaztak, hozzátéve: a most felvételizők érdekében azonban haladéktalanul szükséges, hogy a minisztérium megtegye a szükséges lépéseket, hogy a felsőoktatásba jelentkezők felelősen tudják beadni jelentkezésüket. Úgy látják, a részmegállapodás tervezete, bár előrelépés a korábbi helyzethez képest, nem biztosít ehhez megfelelő garanciákat.
Kitértek arra is: a Hallgatói Hálózat január 7-ei fórumán elfogadott ultimátum értelmében - amelyhez az Oktatói Hálózat és a Középiskolai Hálózat is csatlakozott - szükséges, hogy azonnali megoldás szülessen a 16 szak és a felsőoktatás finanszírozásának kérdésében, méghozzá számon kérhető garanciákkal. Amennyiben ezek a garanciák nem születnek meg február 8-áig, az országos tiltakozások folytatódni fognak.
A megállapodást hétfő délután írja alá Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


