28 méter magas
Elkészült a NATO-radartorony Medinán
Elkészült a NATO-radarállomás 28 méter magas betontornya a Tolna megyei Medinán, a radarberendezést a tervek szerint augusztusban helyezik el a létesítményben - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
2013.01.09 20:27MTIA radartorony és a kiszolgálóépület teljes felépítéséhez 1166 köbméter betont és 205 tonna betonacélt használnak fel, a beruházás 1,05 milliárd forintos költségéből a vasbeton szerkezet építése 360 millió forintot tesz ki - írta a HM sajtóosztálya.
A tájékoztatás szerint 2013 márciusában kezdődik a radart védő csonkagömb, az úgynevezett radom telepítése, amellyel együtt az építmény magassága meghaladja majd a 45 métert, magát a radart pedig augusztusban építik be.
A tárca korábban azt közölte, hogy a jelenleg üzemelő orosz gyártmányú radar helyett az olasz Selex Sistemi Integrati cég háromdimenziós berendezését állítják üzembe.
A komplexum műszaki átadásának határideje 2014. január 31., az új radart 2014. áprilisban tervezik hadrendbe állítani - közölte a sajtóiroda.
A telepítendő radarnak a medinai helyszínre számított felderítési lehetősége a deciméteres hullámhosszon használt L-frenkvenciasávban bizalmas adat, de a közepes hatótávolságban használt S-sávban a jelenleg alkalmazott P-37M típusú orosz felderítő radar 270-300 kilométeres felderítési lehetőségét jelentősen meghaladja - tájékoztatott a HM.
Az egyes meglévő radartípusokat ugyanakkor nem lehet összehasonlítani a telepítendő berendezéssel, összehasonlítást a régi és az azt felváltó új radarrendszerek között lehet tenni - írták.
A medinai 3D-s radarállomás a magyar légteret ellenőrző rendszer harmadik eleme lesz, a másik két háromdimenziós radarállomás Bánkúton és Békéscsabán működik.
A minisztérium megerősítette: a három radarállomást speciális helyzetekben mobil radarokkal egészítik ki. A Dunántúl domborzati viszonyai miatt Medina a bázisa lesz egy mobil radarcsoportnak - írta a tárca sajtóosztálya.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


