"Óriási pénzről beszélünk"
Pintér: Pécs adósságállománya a felére csökkenhet
Pécs mintegy 44 milliárd forint adósságának legalább a felét átvállalja az állam.
2012.12.13 14:24MTIPintér Sándor belügyminiszter a város vezetőivel az adósságrendezésről folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatón jelezte: a pontos összeget a február 15-ig tartó egyeztetéseken határozzák meg. "Óriási pénzről beszélünk. Szeretnénk, ha a konszolidáció megsegítené a várost, annak vezetését és minden egyes lakosát." - tette hozzá a belügyminiszter. Hangsúlyozta ugyanakkor: elvárás, hogy a jövőben ne következzen be ilyen mértékű eladósodás.
A belügyminiszter a kormány egyik fő céljának nevezte, hogy az adósság elleni küzdelem keretében az ország és a lakosság után ezúttal az önkormányzatok adósságát csökkenti. Az állam az ötezer lakosúnál kisebb települések adósságát teljesen, az ennél nagyobbakét, a helyi bevételeket is figyelembe véve, akár 70 százalékos mértékben vállalja át.
Pintér Sándor magyarázata szerint ennek azért most jött el az ideje, mert januárban lép hatályba az új önkormányzati törvény és a kormány szeretné, ha a települések nem ekkora terhekkel kezdenék a következő évet, és vezetőik teljesíteni tudnák a lakosságnak tett ígéreteiket. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere arról szólt, hogy a kormány döntése óriási lehetőség Pécs számára.
A konszolidációval a gazdálkodás könnyebbé válik, és új perspektívák nyílnak meg a város előtt. Emlékeztetett rá, hogy a baranyai megyeszékhely az elmúlt tizenkét évben "durván" eladósodott, az okainak feltárására még vizsgálóbizottság is alakult. A politikus megjegyezte: 2009-ben, amikor másodszor választották meg polgármesternek, az adósság összege már 33-35 milliárd forint volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


