Költségvetés, adósságcsökkentés
Rogán a munkahelyvédelmet véli felfedezni a büdzsében
A munkahelyvédelem és az adósságcsökkentés költségvetésének tartja a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja a jövő évi büdzsét, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés.
2012.12.11 14:14MTIRogán Antal frakcióvezető a szavazás után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormányoldal bebizonyította, hogy kialakítható olyan költségvetés, amellyel három százalék alatti a hiány, csökken az államadósság, és a munkahelyvédelmi akcióterv is megvalósul.
Hangsúlyozta, a költségvetés 2013-ban 300 milliárd forintot fordít munkahelyvédelemre és -támogatásra. Segítik a képesítés nélküli fizikai dolgozók, a szülésről visszatérő nők, valamint a 25 év alatti és az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatását - sorolta a politikus, hozzátéve, hogy százezer forintos bérig vagy az ötven, vagy a száz százalékát elengedik az említettek esetében a munkáltatók által utánuk fizetendő terheknek. Jelentős adókedvezményt kapnak a kis- és középvállalkozások is - jegyezte meg, azzal összegezve, hogy a jövő évi büdzsé Európában egyedül álló módon, példátlanul sokat tesz a munkahelyvédelemért.
A frakcióvezető kitért arra is, hogy a költségvetés 400 milliárd forintos tartalékkal rendelkezik, így a hiányt akkor is tartani lehet, ha az országot érinti bármilyen pénzügyi válság.
Rogán Antalt faggatták a gáz-, az áram- és a távhőár csökkentéséről is, amelyről elmondta: a kormánypárti képviselők indokoltnak tartják a csökkentést, és nyomatékosan kérik a kabinetet, hogy ezt január 1-jétől vezesse is át a díjakon. Erről a szerdai kormányülésen már döntés is születhet. "Nem sávos, hanem egységes mértékű csökkentést szeretnénk elérni" - tette hozzá.
"Én nem sajnálom alapvetően a nagy szolgáltató cégeket, mert az a véleményem, hogy a nagy szolgáltatásoknál nem profitot kell termelni, hanem szolgáltatást kell biztosítani" - fejtette ki álláspontját, hozzáfűzve, hogy profit keletkezése szerinte legfeljebb annál indokolt, aki megtermeli a gázt vagy a villamos energiát.
Azzal kapcsolatban, hogy a költségvetési salátatörvényhez benyújtott egyik fideszes módosító indítvány alapján három hónappal, március végéig meghosszabbíthatnák a devizaadósokat segítő intézkedés, az árfolyamgát igénybevételének határidejét, a frakcióvezető azt mondta: jó lenne, ha a magyarországi devizahitelesek legalább 40-50 százaléka részt venne az árfolyamgáthoz kapcsolódó programban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


