Hallgatói tiltakozás
Rogán Antal: a Fidesz-frakció várja a kormány döntését
A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja nem foglalkozott a felsőoktatásban tanuló állami ösztöndíjasok keretszámának kérdésével.
2012.12.11 14:10MTI Arra a kérdésre, miszerint a Fidesz-frakciónak van-e álláspontja arról, hogy a kormány vizsgálja-e felül a felsőoktatásban tanuló állami ösztöndíjasok keretszámát, a politikus azt válaszolta: a képviselőcsoport nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, várják a kormány döntését, amelyre a napokban lehet számítani.
A frakció a jövő évi költségvetés keretében azzal foglalkozott - folytatta -, mennyi pénz jut felsőoktatásra, és azt látni, hogy legalább annyi, sőt valamivel több, mint 2012-ben.
Ennek a forrásnak az elosztásáról szólnak a viták, amelyben két komoly érvet lehet egymás mellé tenni: vagy jóval kevesebb hallgató tanul százszázalékos képzésben, vagy jóval több részben száz-, részben pedig ötvenszázalékos támogatású oktatásban - fejtette ki Rogán Antal, aki szerint ezt a vitát kell majd eldöntenie a kormánynak, és ismertetnie érveit a nyilvánosság előtt.
Arra a felvetésre, hogy az Index szerint a fideszes Révész Máriusz a frakcióülésen felvetette, legyen egy külön vitanap a kérdésről, a frakcióvezető úgy reagált, ez nem egy hivatalos megjegyzés volt, Révész Máriusz ezt akkor vetette fel, amikor gyakorlatilag véget ért a tanácskozás.
"Én alapvetően megbízom a kormányban, és ezért várom a kormány álláspontját és döntését" - zárta szavait Rogán Antal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
- 16:31 Lélegzetelállító videót tett közzé a NASA: az űrből örökítették meg a déli fény táncát
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


