Hallgatói tiltakozás
Megegyezést sürget a DK a kormány és a hallgatók között
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint megegyezésre van szükség a kormány és a felsőoktatási hallgatók között. Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke kedden azt mondta: noha a tiltakozó diákoknak jobbára igazuk van, tandíjügyben nekik is engedniük kell.
2012.12.11 13:53MTIA politikus sajtótájékoztatóján kifejtette: a 2013-as költségvetésben a felsőoktatásra szánt 115 milliárd forint elfogadhatatlanul kevés, a 2010 előtti összeg alig több mint fele. Ezért azt kezdeményezik, hogy jövőre 30-40 milliárddal többet fordítsanak a felsőoktatásra, majd az összeget a következő években fokozatosan emeljék a korábbi szintre.
A DK arra is javaslatot tesz - és indítványát a kormánynak, valamint a hallgatói érdekképviseleteknek is eljuttatja -, hogy a hallgatókat a jelenlegi tervek helyett a második évfolyamtól kezdve egységes, havi 5-10 ezer forintos tandíj terhelje, amit diákhitel helyett ösztöndíjakból is fedezni lehet.
További javaslatuk, hogy a hallgatók által befizetett összeg egészében az egyetemeknél maradjon, illetve hogy az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzés átjárható legyen.
Molnár Csaba elmondta: az államilag finanszírozott képzési helyek számát a tervezett 10 500-ról megemelnék, 25-30 ezerrel, hogy 2014-tól ismét 55-60 ezer legyen.
A DK célja még a hallgatói szerződések azonnali megszüntetése, valamint az egyetemi autonómia helyreállítása.
Molnár Csaba azt mondta: a DK a hallgatói tiltakozások céljaival egyetért, megmozdulásaikkal szolidáris. Ugyanakkor - fűzte hozzá - a felsőoktatásban olyan súlyos válsághelyzet alakult ki, amelyet a felek csak tárgyalással, megegyezéssel orvosolhatnak. A DK ezért készített el egy olyan javaslatot, amely a kompromisszum alapja lehet - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
- 18:38 Hat év börtönt kapott a volt megyei főállatorvos a szabálytalan kutyaexport ügyében
- 18:34 Riasztó jelek az Atlanti-óceánból: évtizedekkel korábban jöhet az éghajlati fordulópont
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


