Az MSZP frakció számára elfogadhatatlan a stílus!
Borult a Fidesz-MSZP koalíció a somogyi közgyűlésben
Borult a Fidesz-MSZP koalíció a somogyi közgyűlésben, a Somogyért kiállt Gyenesei István mellett a 40 tagú testület pénteki, balatonföldvári kihelyezett ülésén.
2008.06.06 18:55MTIA mintegy negyven napirend megtárgyalást követően Kövér István, a közgyűlésben tíz taggal résztvevő Somogyért frakció tagja nyilatkozatot olvasott fel, amelyben a Somogyért Egyesület és a közgyűlési frakció határozott kiállásáról biztosította a megyei közgyűlésben Gyenesei István önkormányzati minisztert, a civil szervezet elnökét és országgyűlési képviselőjét.
visszautasítják "az alaptalan rágalmakat és a tények elferdítését alapuló hamis állításokat, amelyeket Gyenesei István miniszteri kinevezésének hírére a jobboldali média kriminalizált". Ezzel kapcsolatosan azt írták: megdöbbenéssel szembesültek azzal, hogy Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke "gátlástalanul, a politikai játékszabályokat és erkölcsi normákat felrúgva, olyan lejárató kampányba kezdett, amely a rendszerváltás óta példa nélküli, és amely a polgári demokráciákban elfogadhatatlan".
"Meggyőződésünk, hogy a közéleti szereplőhöz méltatlan hangnem kizárólag a támadások kiagyalóit és a rágalmak hangozatóit minősíti" - szögezte le a Somogy Egyesület elnöksége és a megyei közgyűlés frakciója. Kolber István, a közgyűlés tíztagú MSZP-SZDSZ frakciójának tagja ezt követően bejelentette: az MSZP szünetelteti a 2006-ban megkötött együttműködést a Fidesszel a somogyi közgyűlésben. Közölte, hogy a frakció számára elfogadhatatlan az a stílus és módszer, amit a közgyűlés elnöke képvisel, mint ahogy azok a sajtóbeli nyilatkozatai is, amelyekben mindig megbújik "más emberek munkájának a lebecsülése", s többnyire arról szólnak: ebben a megyében korábban minden rossz volt, s őt azért tették a megye élére, hogy tegyen rendet. Ezek a megnyilvánulások és az elmúlt hónap eseményei - "elgondolkodtatták" a frakciót - mondta Kolber István, aki ez utóbbival Gelencsér Attilának a korábbi közgyűlési elnök, Gyenesei István idején történt döntésekkel kapcsolatos nyilatkozataira utalt. Kolber István szavaiból ugyanakkor az is kitűnt, hogy ezt a helyzetet átmenetinek tekintik. Reményét fejezte ki, hogy egy korábbi - a három közgyűlési frakció együttműködésekor létrejött megállapodás értelmében - a Somogyért is ad közgyűlési alelnököt (a többször is jelölt Gyenesei Istvánt a Fidesz-frakció nem fogadta el, ezért időközben a Somogyért ki is lépett a hármas koalícióból), és ha a három frakciónak sikerül egymással rendeznie közös dolgaikat, a jövőben a Somogyért is részt vesz a munkában. Gelencsér Attila válaszában kifejtette: "az elhangzottak azok nagyrészt a jobboldali médiával vitatkoznak".
"Én nem vagyok jobboldali média, én a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke vagyok, aki szabálytalanságokat talált a fiókban a vizsgálatokat követően" - szögezte le a politikus, hangsúlyozva: a szabálytalanságokkal kapcsolatban nem tud mást mondani, mint azt, hogy ha ilyet talál, akkor azt a jövőben is el fogja juttatni a hatóságokhoz. A médiának pedig, ha kérdezik, válaszolni fog, ez a kötelessége.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06