A miniszter jövő hétfőn teszi le esküjét
Sólyom László aláírta Gyenesei István kinevezési okiratát
Sólyom László köztársasági elnök szerdán a miniszterelnök előterjesztésére aláírta Gyenesei István önkormányzati miniszter kinevezési okiratát - közölte az államfő hivatalának sajtófőnöke, Wéber Ferenc az MTI-vel.
2008.05.15 06:46MTIA posztját csütörtökön elfoglaló miniszter jövő hétfőn teszi le esküjét a Parlamentben. Gyenesei István kinevezését követően az MTI-nek elmondta: nem érte váratlanul, hogy az önkormányzati bizottság szerda délelőtt nem támogatta a jelölését, hiszen azt többségében ellenzékiek alkotják. Mint megjegyezte: a meglepetést inkább az ellene, illetve tartózkodóan szavazó immár szintén ellenzéki SZDSZ-es képviselők okozták számára, akik egy nappal korábban még megszavazták a kormányátalakítási terveket, köztük az önkormányzati tárca létrehozását is.
Mindezt pedig nyilván annak tudatában tették, hogy tárca vezetésére őt választották ki - tette hozzá. Gyenesei István megjegyezte, az ügydöntő jelentőséggel nem bíró bizottsági szavazásnak egyértelműen politikai üzenete volt. Annak tanulsága számára pedig az, hogy a kisebbségi kormányzásban lényegesen több egyeztetésre lesz szükség, vagyis a vártnál több időt és energiát fog igényelni a rá váró munka.
A személyét ért támadásokra reagálva kifejtette, olyan mélységekbe süllyedt az ellene indított, rágalmakkal és hazugságokkal teli lejárató kampány, hogy ezekre a jogi lépéseken kívül nem kíván reagálni, mert energiáit inkább az új feladataira szeretné fordítani. Hozzátette, hogy bárki tehet ellene feljelentéseket, mint ahogyan a fideszes Gelencsér Attila vezette Somogy megyei közgyűlés is megtette, azt azonban már a hatóságok kötelessége kivizsgálni. De a tény akkor is az, hogy jelenleg nem folytatnak ellene eljárást megalapozott gyanú miatt - hangsúlyozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06