A települések adóssága 200 milliárd forint
Gyenesei István nem tervez önkormányzati reformokat
Nem készül önkormányzati reformokra a miniszterjelölt; Gyenesei István az Országgyűlés szakbizottságának szerdai ülésén egyebek mellett arról beszélt, szeretné elérni a területi egyenlőtlenségek csökkentését.
2008.05.14 11:15MTIAz önkormányzati és területfejlesztési bizottság előtt azt közölte, nem tud több pénzt ígérni a konvergenciaprogram keretei miatt, ám lát még kihasználatlan lehetőségeket. Elmondta, erősítené a kistérségi önkormányzati szövetségeket, így például több hatáskört, és saját bevételi lehetőséget is kaphatnának. Közölte azt is, "sok esetben" kritikusnak látja az önkormányzatok pénzügyi helyzetét.
Utalt arra, hogy a települések adóssága mára elérte a 200 milliárd forintot. A "megye vagy régió" vitájáról szólva azt mondta, ő az "is-is" álláspontot képviseli, mert úgy látja, hogy a két területi szint a hatáskörök elhatárolásával és a források megteremtésével megfér egymás mellett is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


