Az emberiesség elleni bűncselekmények
Tovább nyomoznak Biszku ügyében
Február 28-ig meghosszabbította a nyomozás határidejét Biszku Béla volt kommunista belügyminiszter ügyében a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
2012.11.27 07:46MTIBiszkut az 1956-os forradalom leverése utáni két sortűz miatt több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják. Majd azért is eljárás alá vonták, mert 1957-ben nem indított hivatalból büntetőeljárást a tudományos akadémia három kutatójának brutális bántalmazása miatt, pedig az arról szóló hivatalos jelentést megkapta.
Emiatt az idei évtől hatályos "lex Biszku" alapján (amely az emberiesség elleni bűncselekmények, illetve a fegyveres összeütközés esetén elkövetett súlyos jogsértések elévülhetetlenségét írja elő) "a pártállam érdekében, szándékos súlyos testi sértéssel elkövetett kommunista bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolással" gyanúsították meg - ismerteti a a Magyar Nemzet keddi száma.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


