Véget ért a Jobbik tüntetése Biszku háza előtt
"Nincs szebb dolog a világon, mint kommunistát lőni"
Rendbontás nélkül véget ért a Jobbik vonulásos tüntetése péntek este Budapesten, Biszku Béla volt belügyminiszter háza előtt. Az időközben néhány ezresre duzzadt tömeg a beszédek meghallgatása után elvonult a helyszínről.
2012.09.28 21:20MTIA tüntetők pénteken kora este Mátsik György volt ügyész lakásától vonultak Biszku Béla 1957 és 1961 közötti belügyminiszter háza elé. A tömeg folyamatosan Biszku Béla-, Bajnai Gordon-, Gyurcsány Ferenc- és Orbán Viktor-ellenes rigmusokat skandált. "Kommunista gyilkosok!"; "Biszkut, Gyurcsányt börtönbe, Bajnait a tömlöcbe!"; "Vesszen az Orbán, mert hazug a kormány!" - kiabálták a tüntetők. A menetet a Margit körúton egy házból többször is leöntötték vízzel.
Biszku Béla háza előtt beszédet mondott Novák Előd és Murányi Levente, a Jobbik két alelnöke.
Novák Előd kijelentette: a rendszerváltás csak hatalomátmentés volt, és bár "az egykori ügynökök által befolyásolt" Fidesz a 2010-es választásokat elsősorban az elszámoltatás kampányígéretével nyerte meg, mégis "szembeköpte a saját választóit", és nem hajlandó például a kommunista luxusnyugdíjakat megszüntetni. "Érted jöttünk, elvtárs, nem ellened, nem fog fájni, nem kell félni!" - kiabálta Novák Előd Biszku Béla háza felé.
Murányi Levente arról beszélt: őt is elítélték 1956-ban, ezért neki "nincs szebb dolog a világon, mint kommunistát lőni". A jobbikos országgyűlési képviselő élesen bírálta a kormányt, mondván: "most sem engedik, hogy visszaüssünk", ezért szerinte a kommunista bűnök "csak akkor lesznek megbosszulva, ha a Jobbik alakít kormányt".
A tüntetés után a résztvevők elvonultak Biszku Béla háza elől. Többen különböző tárgyakat dobtak be a volt politikus kertjébe a kerítésen át, de a rendőrség - amely végig biztosította a vonulást - és a Jobbik szervezői nem engedték közel a tüntetőket a kapuhoz.
Biszku Bélát az 1956-os forradalmat követő két sortűzzel kapcsolatban több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják. A bíróság szeptember 10-én rendelt el vele szemben lakhelyelhagyási tilalmat. Biszku Béla ugyanakkor azt állítja, hogy 1956-ban semmiféle kapcsolata nem volt a karhatalommal, "se közvetve, se közvetlenül".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06