Elutasítva az ügyészség fellebbezését
Biszku-ügy - helybenhagyták a házi őrizetet megszüntető végzést
A Fővárosi Törvényszék szerdán kézbesített végzésével elutasította az ügyészség fellebbezését, és helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság október 18-ai, Biszku Béla egykori belügyminiszter házi őrizetét megszüntető végzését.
2012.11.14 16:58MTIErről Magyar Gábor ügyvéd tájékoztatta szerdán az MTI-t.
Biszku Béla a továbbiakban lakhelyelhagyási tilalom alatt áll, vagyis Budapest közigazgatási területén belül szabadon mozoghat - írta közleményében a védő.
A volt belügyminisztert szeptemberben vette őrizetbe a Budapesti Nyomozó Ügyészség. Az 1956-os sortüzekkel kapcsolatban háborús bűntett gyanújával hallgatták ki, majd október elején a rendőrség akkori túlkapásai miatt emberiesség elleni bűncselekménnyel is meggyanúsították. Először lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el vele szemben, majd házi őrizetbe került. Ezt enyhítette októberben a bíróság ismét lakhelyelhagyási tilalomra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06