Kénytelenek lesznek
Az MSZP elutasítja a KDNP családokat megkülönböztető javaslatait
Az MSZP diszkriminatívnak tartja, ezért elutasítja azokat a KDNP-s javaslatokat, amelyek megkülönböztetnék a házasságban, illetve az élettársi kapcsolatban élő családokat.
2012.11.17 16:36MTIBangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: ha a Fidesz elfogadja a polgári törvénykönyv (Ptk.) KDNP által javasolt módosításait, akkor az MSZP kénytelen lesz elutasítani az új jogszabályt.
Elmondta: a KDNP egyebek mellett olyan javaslat elfogadását szorgalmazza, amely szerint az élettársi kapcsolatot polgárjogi társasági szerződéses viszonynak kell tekinteni, és akként is kell szabályozni. Ezzel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy ma a gyerekek 42 százaléka nem házasságban, hanem "egyéb kapcsolatban", élettársi viszonyból születik, ezért szerinte megengedhetetlen a megkülönböztetés.
Kapcsolódó írások:
- A KDNP a nagycsaládosok villamosenergia-fogyasztásának támogatását javasolja
- A KDNP törölné a bejegyzett élettársakra vonatkozó szabályokat az új Ptk-ból
- Minden kórházban legyen kegyeleti szoba!
- KDNP: a posztkommunista utódpárt felrúgta a konszenzust
- Bocsánatkérésre szólította fel Botka Lászlót a KDNP
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


