"A Fidesz közénk is lövethetne"
Bocsánatkérésre szólította fel Botka Lászlót a KDNP
Bocsánatkérésre szólította föl a KDNP szegedi elnöke a csongrádi megyeszékhely közgyűlésén elhangzott egyik mondata miatt Botka László (MSZP) polgármestert vasárnap.
2012.11.04 15:30MTIA polgármester a szegedi közgyűlés keddi rendkívüli ülésén a járási kormányhivatal kialakításával kapcsolatos vitájában többek között úgy fogalmazott: "a Fidesz igazi demokrata, pedig ugye közénk is lövethetne" - emlékeztetett Haág Zalán.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a KDNP felháborítónak tartja, hogy épp az a Botka László mond ilyet, aki hatalomra segítette Gyurcsány Ferencet, azt a politikust, akinek miniszterelnöksége idején, a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006. október 23-án "valóban ártatlan emberekre lőttek, illetve őket megnyomorították, megalázták".
A KDNP szerint itt az ideje annak, hogy Botka László bocsánatot kérjen, hiszen ominózus mondatával nemcsak a Fidesz-KDNP-t, hanem azt a több tízezer szegedit is megsértette, akik 2010-ben demokratikus akaratnyilvánításukkal a jelenleg kormányzó pártszövetségre szavaztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06