Stratégia, szövetség
Szombaton dönt az együttműködésről az LMP
Az LMP hétvégi, budapesti kongresszusának első napján dönt a párt stratégiájáról, ezen belül szövetségesi politikájáról, valamint a képviselőjelölt-állítás szabályairól.
2012.11.14 12:10MTIA résztvevők külön határozatot hozhatnak az LMP Együtt 2014-el kialakítandó viszonyáról. Az LMP a hétvégén Csillebércen tartja XX. országos kongresszusát - mondta el Heltai László választmányi szóvivő szerdán az MTI-nek. Szombaton először a több hónapja tárgyalt stratégiai alternatívák kerülnek napirendre. A szóvivő közlése szerint jelenleg öt elképzelés van terítéken, amelyek a teljes önállóságtól a más szervezetekkel való együttműködés különböző formáiig terjednek.
Ha a meghívottak az együttműködésre szavaznak, akkor egy külön határozatot is meg kell hozniuk arról, hogy milyen viszonyt alakítsanak ki az Együtt 2014-el - tette hozzá. A tervek szerint ugyancsak szombaton határoznak a parlamenti képviselőjelöltek kiválasztásának és a listaállításnak a szabályairól.
Heltai László azt mondta, hogy ezt nem befolyásolja az sem, ha a résztvevők korábban az együttműködés valamelyik formáját választják, mert most csak azt szabályozzák, hogy milyen kritériumok alapján válasszák ki saját jelöltjeiket. Az LMP-sek a vasárnapi napirend szerint a párt alapszabályán hajtanak végre kisebb módosításokat, illetve szervezeti átalakításokról, például a pártigazgatói poszt létrehozásáról szavaznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


