És az "útszéli hangot"
Kajászói földügyek: a VM visszautasítja az LMP vádaskodását
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) visszautasította az LMP kajászói gazdák ügyében tett "vádaskodását", valamint az ellenzéki párt által "megütött útszéli hangot".
2012.11.12 19:04MTIÍgy reagált a VM hétfőn az MTI-nek Szabó Rebeka, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága LMP-s tagjának közleményére, melyben azt írta: pártjuk továbbra is támogatja a gazdákat, és nem fogja hagyni, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a "végtelenségig a családi gazdálkodók szemébe hazudjon".
Kiemelte: a gazdák egy korábbi akciójukkal egy időben levelet írtak Fazekas Sándornak, és az abban megfogalmazott kérdéseket az LMP is feltette a parlamentben, de a vidékfejlesztési miniszter válasz helyett csak "vádaskodott". A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint az LMP szokott a felmerülő kérdésekkel kapcsolatban "vádaskodni", a vidékfejlesztési miniszter a neki feltett kérdésekre válaszol, és minden esetben higgadtan tájékoztatja a nyilvánosságot a szakminisztérium munkájáról.
A tárca szerint az LMP "eddig politikai haszonszerzés reményében a pályázaton nyertes gazdákat támadta", most azonban Fazekas Sándor ellen fogalmaztak meg "minősíthetetlen és személyeskedő vádaskodásokat". A VM arra hívta fel a figyelmet, hogy "Fazekas Sándor agrárkormányzata az első, mely átlátható pályázati szisztéma révén földhöz juttatja a kis- és közepes agrárvállalkozásokat".
Vasárnap helyi gazdák az Őszi szántás elnevezésű akció keretében művelni kezdték az állami földbérleti pályázat keretében más által elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón, szerintük ugyanis Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a jogszabályokban előírtnál nagyobb aranykorona értékű állami földhöz jutott húsz évre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


