Az együttműködés érdekében
Az LMP-t keresi meg először az Együtt 2014
Az LMP lesz az első parlamenti párt, amelyet az Együtt 2014 választói mozgalom megkeres az együttműködés érdekében.
2012.11.08 13:47MTIJuhász Péter, a Milla Egyesület elnöke ezt az MTI kérdésére válaszolta egy csütörtöki sajtótájékoztatón. Azt mondta: üdvözlik, hogy Jávor Benedek LMP-frakcióvezető szerint pártjának el kellene kezdeni a tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel.
A választói mozgalom még az LMP jövő hétvégi kongresszusa előtt megkeresi az ökopártot a tárgyalások megkezdése érdekében. A Milla természetes szövetségesének tekinti az LMP-t a politikai kultúra megváltoztatásában, és nagyon fontosnak tartja részvételét az együttműködésben - jelezte.
Juhász Péter szintén kérdésre azt mondta: az MSZP-vel "még tisztázandó" a viszonyuk, ezért nem tud válaszolni arra, hogy mikor kezdeményeznek tárgyalást, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval viszont szerinte jelenleg nincs dolga az Együtt 2014-nek, mivel a volt miniszterelnök a Millával "nem szeretne közösködni".
Bajnai Gordon ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az MSZP-re szükség van a választói összefogásban.
Kapcsolódó írások:
- Bajnai Gordon: Legalább 2,5 millió szavazat kell a kormányváltáshoz
- Rogán: Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai is felelős az államadósságért
- Bajnai: ki kell jelölni a hosszú távú haladási irányokat
- Századvég: Orbán - 26, Bajnai - 15 százalék
- Bajnai: a DK-nak és a Millának egymás között kell tisztázni a vitáikat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


