A fiatalok fele el akarta hagyni az országot
LMP: a kormány fiatalellenes intézkedéseket hozott
Az LMP szerint a kormány hatalomra jutása óta több a fiatalok ellen irányuló intézkedést hozott.
2012.10.28 16:20MTIA párt ezek közé sorolja a fiatal gazdák kirekesztését a földhöz jutásból, a diákhitelre "kárhoztatást", a családalapítás megnehezítését, a munkahelyteremtés elmaradását és a fiatalok közösségei ellen indított "kultúrharcot".
Csiba Katalin szóvivő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Tárki korábbi kutatásaira hivatkozva kijelentette, hogy 2012-ben a fiatalok fele el akarta hagyni az országot. Hangsúlyozta, hogy a ténylegesen kivándorolók kétharmada a 25-44 év közöttiekből kerül ki. Az LMP semmiféle garanciát nem lát arra, hogy ezek az emberek a jövőben visszatérnének - tette hozzá.
A kormányzati politikát elemezve azt mondta, hogy a kabinet a nagybirtokokat preferálja, az állami földbérletpályázatokon elnyerhető területek pedig nem a fiatal gazdákhoz, hanem a "rokonokhoz, az oligarchákhoz" kerülnek.
Kitért arra is, hogy a 2012-2013-as tanévben a korábbiaknál 18 ezerrel kevesebben kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban. Véleménye szerint ebből a számból 17 ezer az államilag finanszírozott helyek csökkentésének tudható be.
A szóvivő azt mondta, hogy az államilag finanszírozott helyek számának csökkentése egyfajta tandíjként hat. Hozzátette, hogy a fiatalok a jelenlegi munkavállalási kilátások mellett nem veszik fel a diákhitelt, mert nem mernek eladósodni.
Csiba Katalin kijelentette, hogy már a családalapítás is nehézségekbe ütközik, mert "a Fidesz családmodellje", az egykeresős család nem működőképes a mostani gazdasági körülmények között.
A kabinet 2010-ben egymillió új munkahelyet ígért, de a kormány jelenlegi programja a fiataloknak valódi perspektívát nem jelentő közmunkát támogatja - mondta.
Végül kijelentette, hogy sorra tűnnek el a fiatalok közösségi helyei, mert a Fidesz "kultúrharcot folytat" ezek ellen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


