Együtt 2014
Az LMP erős garanciákat szeretne az együttműködéshez
Ahhoz, hogy az LMP részt vegyen az Együtt 2014 választói mozgalomban, garanciákat kell látnia a párt legfontosabb programpontjainak megvalósulásához. Az együttműködés lehetőségeiről a Lehet Más a Politika novemberi kongresszusa dönt.
2012.10.24 14:07MTIMinderről Jávor Benedek beszélt szerdán, aki már most ellentmondásosnak látja Bajnai Gordon személyét a mozgalom vezetőjeként.
A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy október 23-án a Milla rendezvényén három szervezet egy olyan együttműködést jelentett be, amelyik egy erős középerő megteremtését célozza az Orbán-kormány leváltásának érdekében. Hangsúlyozta, hogy az LMP már január óta arról beszél, hogy egy olyan összefogásra van szükség, amelyik a belpolitikai közép elfoglalásával át tud nyúlni a hagyományos törésvonalakon és egyaránt meg tudja szólítani a Fideszről leszakadt illetve a balközéphez tartozó választókat is.
Kiemelte, hogy ez a célja az LMP, a Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) Egyesület és a 4K! részvételével létrehozott Új pólus elnevezésű kezdeményezésnek is.
Jávor Benedek szavai szerint Bajnai Gordon javaslata önmagában nem idegen attól, ahogy az LMP az Orbán-kormány leváltásáról gondolkodik, de az elképzelés tartalmi elemeiről jelenleg csak nagyon keveset lehet tudni.
A frakcióvezető elmondta, egyelőre hivatalosan nem kérték fel őket a csatlakozásra. Az LMP novemberi kongresszusa döntést fog hozni arról, hogy egy ilyen típusú együttműködés kívánatos-e a párt számára - tette hozzá.
A kritériumaikat sorolva közölte, az esetleges együttműködés csak akkor képzelhető el, ha az LMP erős garanciákat kap arra, hogy megvalósulnak az általuk képviselt értékek. Példaként említette a társadalmi igazságosság és mobilitás megteremtését valamint a fenntarthatóság és a részvételi demokrácia megerősítését.
Hangsúlyozta: pártjuknak mérlegelnie kell, hogy a 2010 előtti kormányzásért felelős szereplőkkel lehetséges-e hitelesen kialakítani egy olyan programot, amelyik többek között ennek az időszaknak a kritikáját is megfogalmazza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06