2002-es választási csalással vádolta a szocikat
Rágalmazásért jelentette fel Kósát az MSZP
Rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett, jó hírnév megsértése miatt polgári peres eljárást kezdeményez Kósa Lajos ellen az MSZP, amiért a Fidesz ügyvezető alelnöke a közelmúltban egy rendezvényen azt mondta: a 2002-es parlamenti választást visszaélések döntötték el a szocialista párt javára.
2012.10.15 11:29MTILegény Zsolt, az MSZP Demokrácia Központjának vezetője a Központi Nyomozó Főügyészség előtt hétfőn tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: rendkívül sérelmesnek tartják, hogy Kósa Lajos évek elteltével megkérdőjelezte egy törvényesen és demokratikusan lezajlott választás eredményét. Hozzátette, hogy a 2002-es parlamenti választás lebonyolításáért belügyminiszterként Pintér Sándor felelt, szerinte a Fidesz alelnöke így valójában őt vádolta meg.
A szocialista politikus bocsánatkérésre szólította fel Kósa Lajost és visszautasította szavait. Az MSZP a büntetőfeljelentést mellett polgári peres eljárást kezdeményez a Fővárosi Törvényszéken a fideszes képviselő ellen, és egymillió forint nem vagyoni kártérítést követel tőle, amit jótékony célra ajánlanának fel - közölte Legény Zsolt.
Kósa Lajos október 3-án a Bibó István Szakkollégium rendezvényen a választási eljárás átalakításának egyik céljaként a csalások megakadályozását nevesítette. Azt mondta, a 2002-es választást a visszaélések döntötték el a szocialisták javára, és azok a 2006-os eredményt is befolyásolták. Véleménye szerint a javasolt változtatások - elsősorban az előzetes regisztráció - meggátolják majd a láncszavazást, valamint azt, hogy "gulyást osszanak a cigánysoron vagy bárhol" a szavazás napján, amivel szerinte főként az MSZP élt. Vitapartnere, Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese erre azzal reagált, hogy szavazatvásárlás miatt a rendszerváltás óta csak a fideszes Papcsák Ferenc 2002-es kampányfőnökét ítélték el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


