Lesz megállapodás
Kósa: a kormány kiáll az ország érdekeiért az IMF-fel szemben
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az Orbán-kormány is meg fog állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de a Gyurcsány-kabinettel ellentétben a mostani kormányzat kiáll az ország érdekeiért.
2012.09.11 08:31MTIKósa Lajos kedden az M1 Ma reggel című műsorában bírálta a 2008-as IMF-megállapodást, mert annak - szavai szerint - "a legváltozatosabb megszorítások tömkelege" lett az következménye. "Úgy könnyű megállapodni, hogy tárgyalok valakivel, és az égvilágon minden feltételét elfogadom, én pedig a saját érdekeimben nem szólok egy szót sem" - fogalmazott. Úgy viszont nehezebb - folytatta -, "hogy kiállok a saját érdekeimért, ahogyan az Orbán-kormány tette", rögzítve egyebek mellett, hogy családi adókedvezményre, gyermekek után járó különböző kedvezményekre, egykulcsos adóra és válságadókra szükség van.
"Most is azt mondjuk, hogy márpedig olyan költségvetési kiadáscsökkentés, amely a nyugdíjak csökkentéséhez vezet (...), vagy amely például a gyermekkedvezmények megszüntetéséhez vezet, nem fogadható el", így viszont nehéz megállapodni az IMF-fel, "de így is meg fogunk állapodni, csak bonyolultabb egy kicsit" - fejtette ki Kósa Lajos. Mint mondta, a magyar emberek nem kértek belőle, ezért megbukott az a "Gyurcsány-féle technika, hogy leülök az IMF-fel, és mindent aláírok habozás nélkül".
A Fidesz ügyvezető alelnöke a műsorban szólt az új választási eljárási törvény tervezetéről is, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy az előterjesztést hárman, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral és Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetővel közösen nyújtják majd be a parlamentnek. Egy "nyitott szövegről" lesz szó - hangsúlyozta, majd erre példaként említve a választást megelőző feliratkozást közölte: van, aki szerint a szavazás előtt 55 nappal, van, aki szerint 15 nappal kell lezárni a regisztrációt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


