Meggyanúsított rendőrtisztek
Megszüntették egy debreceni rendőr őrizetét
Megszüntették K. Gyula, a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya vezetőjének őrizetét a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben, miután megszűnt az eljárás meghiúsításának lehetősége.
2012.10.10 09:36MTIFazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője még hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy három újabb embert vont eljárás alá, hallgatott ki gyanúsítottként, majd vett őrizetbe az ügyészség az ügyben. Fazekas Géza akkori tájékoztatása szerint a három újonnan őrizetbe vett ember közül kettő - a volt rendőr I. András, valamint H. Imre, a V. László érdekeltségébe tartozó debreceni szórakozóhelyek képviselője - a V. László által irányított bűnszervezet tagja volt az eljárás eddigi adatai alapján. A harmadik, K. Gyula a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának vezetője.
A szóvivő szerda reggel az MTI érdeklődésére azt mondta: K. Gyula őrizetét kedden megszüntették, mert már nem áll fenn a nyomozás meghiúsításának lehetősége, míg a másik két gyanúsított esetében kezdeményezték az előzetes letartóztatásukat. "A két bűnszervezeti tag esetében az eljárás meghiúsítása, elrejtőzés és szökés, illetve a bűnismétlés veszélye is fennáll" - közölte, hozzáfűzve, hogy előzetes letartóztatásukról szerdán dönt a nyomozási bíró.
A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött idén februárban vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettének gyanúja miatt. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat. A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és irányította őket. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


