A rendőrség könnygázt is bevetett
Tízezrek tüntettek a megszorítások ellen Franciaországban
Több tízezren tüntettek Franciaországban kedden a gazdasági megszorítások ellen, Párizsban egy tiltakozócsoport ellen a rendőrség könnygázt is bevetett.
2012.10.10 07:57MTIEz volt az első országos szintű tüntetés Francois Hollande köztársasági elnök májusi hivatalba lépése óta. A tiltakozások középpontjában a gazdasági szigor és a növekvő munkanélküliség állt. Az országban gyakorlatilag megállt a gazdasági növekedés, a munkanélküliség 13 éves csúcsra hágott, és meghaladta a hárommillió főt. Az akciót szervező CGT szakszervezet országosan 90 ezerre becsülte a résztvevők számát, de becslései általában jóval meghaladják a hivatalos rendőrségi számításokat.
Párizsban a rendőrség szerint összesen 11 ezren, a CGT szerint 25 ezren vonultak fel. A rendőrségnek egy párizsi autókiállításnál kellett közbeavatkoznia, miután az ottani, nagyjából ezer tüntető egy része áthatolt a hatóság állította kordonon, továbbá tojással dobálta meg az őröket. A rendőrök könnygázzal akadályozták meg, hogy a tüntetők beljebb hatoljanak. Az új elnök politikája ellen tiltakozók a főváros mellett Lyonban, Toulouse-ban, Bordeaux-ban és Marseille-ben vonultak fel számottevő létszámban. Egy frissen kiadott közvélemény-kutatás szerint Hollande elnök támogatottsága a szeptemberi 47 százalékról 41 százalékra csökkent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


