Nem jogerősen
7 év 6 hónap fegyház fogyatékos lányának megerőszakolásáért
Első fokon 7 év 6 hónap fegyházbüntetést szabott ki erőszakos közösülés miatt a Püspökladányi Városi Bíróság kedden arra a férfira, aki a vád szerint 2011 márciusában megerőszakolta értelmi fogyatékos lányát a Hajdú-Bihar megyei Bárándon.
2012.10.09 19:55MTIAz 54 éves férfi a vád szerint az akkor 17 éves, középsúlyos értelmi fogyatékos lánya szobájában utasította a sértettet, hogy vetkőzzön le, majd közösült vele - közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.
Az apa azt használta ki, hogy a lány alacsony intelligenciaszintje miatt nem ismerte fel a cselekmény jelentőségét, következményeit, és akaratnyilvánításra sem volt képes.
A lány végül a bentlakásos nevelőotthonban - ahol hét közben tartózkodott - társainak mesélte el a történteket. Ők szóltak a pedagógusoknak, akik értesítették a rendőrséget.
A szóvivő elmondta: az apa végig tagadta bűnét, ennek ellenére az ügyvédjével tudomásul vették a büntetést, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős.
Az ügyben az apa mellett másodrendű vádlottként a lány anyját is megvádolták kiskorú veszélyeztetésével, azonban bizonyítottság hiányában mindkettőjüket felmentették e vád alól.
A bárándi gyámhatóság a család három gyermekét nevelőszülőknél helyezte el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06