Betegállományban van

A fegyelmi után lemondott a fogyatékos-intézmény igazgatója

A nagykanizsai Fogyatékkal Élők Integrált Intézményének igazgatója - aki ellen nemrég fegyelmi eljárás indult a dolgozók panaszai nyomán - lemondott vezetői megbízásáról és betegállományba került.

2012.07.31 18:42MTI

Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere kedden, a közgyűlés rendkívüli, zárt ülésén tárgyalt ügyről az MTI-nek elmondta: az igazgató kedden lemondott vezetői megbízásáról és betegállományba került, ezt a testület tudomásul vette. A vezető két hónapos felmondási idejére az intézmény mentálhigiénés csoportjának vezetőjét bízták meg az igazgató helyettesítésével, de várhatóan pályázatot írnak ki a megüresedett posztra.

Július 17-én a nagykanizsai közgyűlés szintén zárt ülésen döntött arról, hogy a panaszok meghallgatása után fegyelmi eljárásban tisztázzák: felelősségre vonható-e a Fogyatékkal Élők Integrált Intézményének igazgatója, aki ellen egyebek mellett a zaklatás vádját is megfogalmazta egy dolgozó.

A polgármester most elmondta: a fegyelmi eljárást megszüntették, mert elindítására a törvényi változások miatt már nem volt hatásköre a közgyűlésnek.

Az eset előzménye, hogy Cser Ágnes, az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) elnöke júniusban levélben kérte Nagykanizsa polgármesterét, indítson soron kívüli vizsgálatot. Az intézmény dolgozóinak panaszai alapján írt levelében a többi között arról számolt be, hogy a jelzések szerint a nemrég kinevezett vezető megalázza a dolgozókat, és semmibe veszi az ápoltakat.

Az önkormányzat négytagú bizottságot állított fel a panaszok kivizsgálására, hogy kiderüljön, az igazgató megszegte-e közalkalmazotti jogviszonyából eredő kötelezettségeit.

A Zalai Hírlap a birtokába került jegyzőkönyvek alapján július közepén arról számolt be, hogy az alkalmazottak például azt nehezményezték: naponta egy gumikesztyűt kaphatnak, a korábban használt fertőtlenítő- és tisztítószerek helyett háztartási vegyszereket kell használniuk. A dolgozók szerint az igazgató nem fogadja a köszönésüket, nem hallgatja meg a problémáikat, és a terápiás szobában lévő masszázsfotelt "kisajátította".

A jegyzőkönyv alapján a lap írása arra is kitér, hogy az egyik női dolgozó zaklatással vádolta meg az igazgatót, állítása szerint az többször vele masszíroztatta magát, hivatalos ürüggyel a lakására hívta, és az egyik közösségi portálon is üzengetett neki.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.