Az eredeti emlékművet vandálok tették tönkre
Cseljabinszk: felavatták a világháborús magyar hadifoglyok emlékművét
Az oroszországi Cseljabinszkban kedden felavatták a második világháborús magyar hadifoglyok emlékművét.
2012.10.09 19:43MTIA Cseljabinszki terület (megye) - és egyben a dél-uráli régió - központjában kiadott közlemény emlékeztet, hogy a milliós nagyvárosban a 2000-es évek elején már volt egy emlékművük a hadifogságban meghalt magyar katonáknak, azon a helyen, ahol a háborús években eltemették őket. Ennek felállítását Magyarország kezdeményezte a moszkvai Vojennije memoriali (Háborús emlékhelyek) hadisírgondozó társasággal közösen. Az eredeti emlékmű, egy gránittömb azonban nem sokáig állt, vandálok tönkretették.
Amikor döntés született az új emlékmű felállításáról, úgy határoztak, hogy azt egy másik helyen, abban a temetőben fogják felállítani, ahol a magyar hadifoglyokat korábban újratemették. Az emlékművet a Magyarországgal egyeztetett eredeti tervek alapján emelték, a költségeket a Vojennije memoriali fedezte.
Kapcsolódó írások:
- Felavatják a nemzeti összetartozás emlékművét Ópusztaszeren
- A HM elítéli a hortobágyi emlékmű "önhatalmú" lecserélését
- Emlékművet avatott az amerikai nagykövet Hatvanban
- Megtisztították a vereckei emlékművet Kárpátalján
- Nemzetközi emlékmű a 1914-1918 között elesetteknek
- A Szabadság téri szovjet emlékmű elbontását szorgalmazzák
- Siófok befogadná a budapesti Kossuth tér Károlyi-szobrát és Kossuth-emlékművét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06