Lavina
A Szabadság téri szovjet emlékmű elbontását szorgalmazzák
A fővárosi Szabadság téri szovjet emlékmű elbontását szorgalmazza az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), amely a főváros vezetését az eltávolításról szóló tárgyalások megkezdésére kéri.
2012.04.04 08:04MTIStágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Gaal Gergely elnökhelyettes az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában utalva arra, hogy április 4-e a szovjet megszállás kezdetének dátuma, amelyet a diktatúra évtizedeiben kötelező volt megünnepelni, azt írta: a Szabadság téri emlékmű a magyar nép számára az idegen megszállás és az ezzel fokozatosan kiépülő kommunista terror mementója, ezért a hazánkat megszálló szovjet csapatok kivonulása után két évtizeddel nincsen helye a főváros szívében.
Az akkoriban felszabadulásnak csúfolt megszállás emlékei szerencsére mára többségükben a múzeumokban és szoborparkokban találhatók, a legnagyobb szovjet emlékmű azonban még ma is ott éktelenkedik Budapest belvárosában, a Szabadság-téren - emelték ki, és azt kérték, a főváros vezetése és az illetékes szervek, a kordonnal körbe vett és 24 órás rendőri felügyelettel védelemre szoruló otromba emlékmű eltávolításáról szóló tárgyalásokat kezdjék meg, a kérdést mielőbb rendezzék.
A kereszténydemokrata politikusok az IKSZ nevében elutasították a szélsőségek, a diktatúrák minden formáját, és üdvözölték a kommunizmus örökségének lebontását szolgáló kormányzati intézkedéseket. Kiemelték: a Rákosi Mátyás, Kádár János és bűntársaik által irányított tömeggyilkos kommunista diktatúra nem jöhetett volna létre, ha a Vörös Hadsereg nem tartózkodik hazánkban évtizedeken át. "A szovjet bolsevik önkény hazánkra erőltette a magyar nép karakterétől teljesen idegen kommunista rémuralmat" - fogalmaztak a kommünikében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


