Megvédenék Károlyit
Szoborőrséget gründolnak a szocik: senki sem figyel rájuk?
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint amikor az MSZP szoborőrséget "gründol" a Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrának megvédésére akkor megint a bukott, majd az MSZP-ből kivált egykori miniszterelnök alkotmánybírósági blokádjának ötletét majmolja, hogy a "kiábrándult tömegek ismét rájuk figyeljenek."
2012.03.20 11:16MTIA kisebbik kormánypárt keddi közleményében azt írta: az MSZP nem tud és – úgy látszik – nem is akar kilépni Gyurcsány Ferenc árnyékából. ű
A KDNP szerint az MSZP-nek inkább a belső megújulás útjaira- és nem a Kossuth térről kivezető utakra kellene koncentrálnia, s a mély erkölcsi válságból legalább szalonképes állapotba lenne kívánatos felküzdeni politikai formációját. "Az MSZP ne árnyakkal hadakozzon, hanem álljon ki hazája és választói érdekei mellett" - zárul a kommüniké.
Az MSZP hétfőn jelentette be, hogy "őrséget" állított a budapesti Kossuth térre, hogy így tiltakozzon a Károlyi Mihály-szobor eltávolítása ellen. Molnár Zsolt, az ellenzéki párt budapesti szervezetének elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: a következő két hétben szoborőrség áll a Kossuth tér északi parkolójának kapujában, ahol napközben kerületi és országgyűlési képviselők, aktivisták, szimpatizánsok állnak majd.
Szavai szerint Károlyi Mihály sokat tett az újkori magyar demokráciáért, a munkavállalói jogokért, köztársasági elnöksége idején vezették be a demokratikus választási törvényt, a sajtó- és gyülekezési szabadságot, s elutasította a trianoni békeszerződés. Jelezte: elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány egy "presztízsberuházás kapcsán szembemenjen ezekkel az értékekkel".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


