Észak-Magyarország
Matolcsy: a saját utunkat járjuk
Egy olyan állam, amely nem tudja rendben tartani a pénzügyeit, rá lesz kényszerítve, hogy szolgai módon viselkedjen - jelentette ki az Észak-Magyarország hétfői számában megjelent interjúban Matolcsy György.
2012.10.08 08:38MTIA Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapnak a nemzetgazdasági miniszter kijelentette: az ország saját útját járja, és ezzel is jelentős lépéseket tesz a meghirdetett szabadság felé.
A miniszter azt mondta: az elmúlt pénteki bejelentések teljes összhangban vannak a korábban meghirdetett gazdaságpolitikával. Ezek az intézkedések arra utalnak, hogy "Magyarországot újjáépítjük úgy, hogy nem az emberekre terheljük ennek a költségeit. Nem a családoktól, nem a kis- és közepes vállalkozásoktól vonjuk el a pénzt, nem csökkentjük a nyugdíjakat" - fogalmazott Matolcsy György.
A miniszter kitért arra, hogy az állam most saját magától von el pénzt, valamint olyanoktól, akik eddig nem vették ki kellően a részüket a terhek viseléséből. Itt az ideje, hogy mindenki arányosan fizessen adót és járulékokat - szögezte le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


