Változtatni kell a 2013-as költségvetésen
MSZP: Varga Mihály már érti, Matolcsy még nem
Az MSZP szerint míg a hiteltárgyalásokért felelős Varga Mihály IMF-főtárgyaló már érti, hogy módosítani kell a kormány költségvetési előrejelzésén, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter továbbra sincs tisztában ezzel.
2012.10.02 16:23MTITukacs István szocialista országgyűlési képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn azt mondta: nehezen képzelhető el, hogy a kormány jelenlegi makrogazdasági előrejelzésével fogadják el a 2013-as költségvetést, jelenleg 300-350 milliárd forintos eltérés van a nemzetközi hitelezők és a kabinet hiányra vonatkozó becslései között.
Az MSZP-s politikus arról beszélt: az IMF-főtárgyaló elismerte, hogy korrekcióra szorul az a költségvetés, amely az idei megszorítások után tovább csökkenti az önkormányzatok támogatását, a gyógyszerkasszát, és elvon a felsőoktatástól.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azonban nem érti, amit Varga Mihály mond, hogy több száz milliárdos lyuk van a büdzsében, és egy újabb, százmilliárdos költségvetési lyukat ütő "adószépészeti" csomagot készít - mondta Tukacs István, arra utalva, hogy az origo.hu szerint hamarosan újabb kormányzati adójavaslat-csomag várható, amely javarészt az emberek és a vállalkozások életét megkönnyítő, az adminisztrációs kötöttségeken lazító lépéseket tartalmaz. Matolcsy György kedden azt mondta: a tervezett adóváltoztatások 150-200 milliárd forinttal csökkentik a vállalkozók terheit.
A szocialista képviselő ezzel összefüggésben arra szólította fel a kormányt, "térjen vissza a normalitás világába", és józan tervezéssel készüljön fel arra, hogy jövőre várhatóan stagnál majd a gazdaság és a fogyasztás.
Az MSZP a többkulcsos személyi jövedelemadózás visszaállításával és a tőkejövedelmek fokozottabb adóztatásával növelné a költségvetés mozgásterét, de úgy látszik, hogy a kormány számára ez tabu - mondta Tukacs István.
Kapcsolódó írások:
- Matolcsy: 150-200 milliárd forinttal több marad a vállalkozóknál
- MSZP: nem derültek ki konkrétumok Varga Mihály beszámolójából
- A hatékonyabb gazdaságpolitika az alternatív IMF/EU-javaslat alapja
- Matolcsy: 48 milliárdba kerülne a családi adókedvezmény kiterjesztése
- Matolcsy teljes foglalkoztatottságról vizionál - 2020-ig
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


